Nagy Imre és a SilverLight

Furcsa cím, de furcsa a story is!
Az IDOM 2000 Zrt. megbízást kapott a Nagy Imre peranyag papír alapú anyagainak szkennelésére az Országos Levéltártól. A papír alapú szkennelés eredményét be kellett illeszteni a már korábban általunk készített digitarchiv alkalmazásba. A Levéltár megkérte az IDOM-t, hogy a Nagy Imre anyag kapcsán rendelkezésre álló hangfelvételeket és a hozzájuk kapcsolódó szöveget, egy filmet és ~1000 db kép OCR tartalmát is illessze bele a digitarchiv rendszerbe. A Nagy Imre anyagot a Levéltár 2008. június 6.-n mutatta be. A Nagy Imre anyag képei, hangállományai egyelőre nem nyilvánosak ezért csak a kutatók érhetik el.

A rendszer a tervezése idején még nem volt felkészülve a képektől eltérő médiák kezelésére. A feladat megoldásához eszközt kellett keresni / választani.

Koncepcióként készítettem egy browseres WPF alkalmazást. Koncepció (wheel zoom, azonnal látható hátoldal, OCR tartalom, azonnal látható képstátusz):

koncepcio

A koncepció mindenkinek nagyon tetszett, mivel nagy előrelépést jelentett a korábbi html-s megjelenítőhöz képest, így jóváhagyták ezt a fejlesztési irányt. A Microsoft is támogatásáról biztosított, ha silverlight-ban fejlesztjük ki a megjelenítő alkalmazást.

Így hát elkezdtem ismerkedni a Silverlight-al, a XAML-l és a .NET-el.

Első lépésként a korábban készített browseres WPF alkalmazást ültettem át silverlight alá, majd fokozatosan a többi feature-t. Az ismerkedés során számos megoldás került be majd ki az alkalmazásból. Ilyen pl. az alkalmazás alján látható kis ikonok, volt, hogy a helyükön miniatűrök voltak, de mivel itt nem fényképek kerülnek megjelenítésre ezért nem nyújtotta azt az élményt amit elsőre elvártunk volna tőle, így kikerült. Az alkalmazás publikusan elérhető részén kívül van még két másik "módja" is, amelyeken a hangállományt lehet lejátszani a hozzátartozó szöveggel szinkronban és egy videó lejátszó.

Az alkalmazásról: A szerver oldal java/jspf/tomcat linux-on, Oracle és Postgre adatbázissal. Az alkalmazás segítségével ~500.000 oldal érhető el, amelyből ~200.000 két oldalas. A kommunikáció a silverlight-os alkalmazás és a java oldal között tömörített JSON formában zajlik. A kereső felület bővítését a kollegáim készítették, a silverlight-s megjelenítőt és a kapcsolódó problémákat pedig én fejlesztettem ki / oldottam meg, hol java, hol C# nyelven.

Köszönet mindenkinek, aki közreműködött az alkalmazás elkészülésében!

Az alkalmazás a http://www.digitarchiv.hu oldalon keresztül érhető el. A silverlight-os felületet a bejelentkezés és a keresést követően találjátok meg.

Ilyen volt:

 digitarchiv_ilyenvolt-small

Ilyen lett:

digitarchiv_ilyenlett-small

Advertisements
Kategória: Silverlight | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. András szerint:

    Kedves Tamás!
     
    Gratulálok az első .net-es projektedhez, azért pedig külön vállveregetés jár, hogy Silverlight-ot használtál!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s