Én és a Linux, avagy miért nem használok linux-t a mindennapok során

A következő írás, kizárólag személyes tapasztalataimon alapul! Linux fan-ok kíméljenek!

Előzmények: Még valamikor a tavalyi évben kezdődött el egy projektem, ahol a Solaris-on futó Sun Application

Server-es, java-s alkalmazást kell(ett) készíteni. A fejlesztőkörnyezeteket először mindenki maga telepítette fel, állította be a maga kis windows-án. A fejlesztés előrehaladásával kezdtek szaporodni a “nálam működik” szindrómák. Ennek kezelése érdekében, kialakításra került egy virtualizált linux alapú “unified development envrioment”, amely meg is oldotta ezeket a problémákat és egy új fejlesztő bevonása a projektben nem tart(ott) tovább 1 óránál.

A virtualizáció kapcsán fel-fel merült, hogyan lehetne ezt a virtualizált környezetet “felgyorsítani”, azaz natívan futtatni. Fogtam magam és készítettem egy backup-ot a virtualizált környezetről és visszatöltöttem a gépemre egy erre kialakított partícióra. Némi keresés után sikerült is rávenni, hogy bootolható legyen. Linux egyik pozitív tulajdonsága, hogy jól tolerálja a HW változásokat.

Problémák kezdete: Első problémám rögtön a külső monitor kezelése volt. Hogy tudnám rábírni a notebook-omat, hogy a külső monitort is kezelje, úgy ahogy a windows-ban megszoktam (külső monitor a desktop, notebook a “communication center” így nem kell ide-oda váltogatni munka közben), vagy csak a külső monitort. Felajánlotta, hogy használhatnék valami zárt forrású ATI drivert. Ám legyen. Ennek ellenére a beépített felbontás kezelő nem látta a külső monitort. Rábukkantam a programok között egy ATI desktop centerre, amellyel meg tudtam oldani, hogy mind a két monitort azonos felbontás mellett tudjam használni vagy csak a külsőt. Azonban a felbontást minden boot után újra és újra be kellett állítanom. Ezek után márt bele se mertem gondolni, hogy mi lenne, ha “hirtelen” a külső monitort egy gyors prezentáció/egyeztetés érdekében le kellene cserélni egy projektorra. Vagy, hogy a munkahelyen használt picivel nagyobb és más felbontású monitort egy suspend után bekonfigurálni.

Ez számomra nem egy olyan értelmetlen feature keresés, hanem napi ténykedés, amit a Vistám megold. Felismeri a monitorokat, az általuk kezelt felbontásokat, sőt még azt is megjegyzi, hogy milyen desktop beállítások mellett használom azokat. Ugyanis a munkahelyemen és otthon a notebook más oldalon fér el. Nincs szükség varázslásra, hogy ezek a dolgok működjenek, ráadásul a notebook és a külső monitor más-más felbontásban működik.

NTFS, az utolsó csepp: A monitor problémán ideiglenesen túltéve magam, kipróbáltam, hogy hogyan működne a vmware környezetem. Maga a vmware player csöndben, gond nélkül feltelepült. Elindítom, kiválasztom az egyik image-t, elindítom. Processzor 100%-on, a hdd meg nem mozdul vagy csak alig-alig. A “task manager”-nél a bűnös process nem látszik, csak az, hogy a processzor magok nagyon lelkesen dolgoznak. Elővettem minimális linux tudásomat és a “top” paranccsal kiderítettem, hogy ki a bűnös. Valami 3. féltől származó ntfs driver. Rákeresek, igen-igen, az ingyenes verzióban egy ismert “hiba”, persze ha fizetek érte, akkor kaphatnék egy sokkal jobbat is.

Ez már nekem sok! Power off de azonnal, reboot, és elbúcsúztam a linux partíciómtól.

Konklúzió: Bizonyára ha eltöltöttem volna még pár órát, napot, hónapot azzal, hogy kiismerjem a linux lelkivilágát, ha kerestem volna más, hatékonyabb ntfs drivert, ha újrafordítottam volna a kernelt, ha nem notebookom lenne, és ha…., akkor bizonyára a problémák nagy részére találtam volna megoldást. De erre nekem most nincs időm, majd máskor, talán 2-3 év múlva újra teszek egy kísérletet.

Technorati-címkék: ,
Advertisements
Kategória: Szakmai élet | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s